V. munkát kapott, de feltétel a saját itteni regisztrációjú üzleti biztosítással ellátott gépkocsi. Hát felkerekedtünk. A dolgozó lány és én a szakértő négykerekűt szerezni. Hogy legyen fogalmunk a kihívásról először is tudni kell, hogy Angliában a használtautó piac nagyon pörög. Amit reggel feltesznek - most elsősorban az igen népszerű kisautó kategóriáról beszélünk - annak estére gazdája van. Ezért rohamléptekkel zajlik a vadászat. Az autók ugyan úgy mint nálunk, rakás azok. Nem fogunk tehát kis pénzből friss vizsgás új autót találni. Persze én azt képzeltem.
A Nissan Micrához tehát kátyús út vezetett. Volt olyan a jelöltek között, amit nem is a rozsda, hanem már az alga evett.
Autónézésből visszafelé jövet a csüggedt félig vert sereg J. vezetésével, aki minden autóra csak azt tudta mondani, hogy neeeem, egyszer csak kiszúrta a templom mellett leparkolt kicsiny kis pirosságot szélvédőjén a vigyél haza felirattal. Megnézegettem, jónak látszott. Alaposan átvizsgálni persze nem mertem, mert a gazdája nem volt ott és még nem ismerem a helyi szokásokat, hogy mit lehet és mit nem. Ránézésre jó, hát hazavisszük.
Első, hogy kiderítsük lopott e a gépjármű. Ezt itt egy egyszerű sms lekérdezéssel meg lehet tenni, elküldöd a rendszámot a 83600-as telefonszámra és szintén sms-ben megkapsz minden adatot. Hány tulajdonos, lopott e stbstb...
Az adásvételit egyébként kábé egy boríték hátlapjára meg lehet írni.
A biztosítás viszont, na az nem egyszerű. Annyira nem, hogy ezt majd V. fogja nekünk elmesélni, amennyiben érdekel valakit. A megjegyzés rovatban lehet az igényeket bejelenteni.
Johet a sztori! En meg fogok mailt irni, csak V levele utan par napig tebolyda es ejszakazas volt bent, aztan elhuztunk horvatorszagba, tegnap este jottunk haza, es allando lelkifurdalas emeszt azota is, hogy legalabb annyit nem irtam hogy bikmakk.. szoval bikmakk, es gratula az allashoz, meg a teregetos bravurhoz. Amugy a lakasban bent nem fer el a teregetnivalo?
VálaszTörlésja es a kocsihoz is gratula, nagyon cuki:)
VálaszTörlésén is várom a beszámolót!
VálaszTörlésVeronika! Sikerült:)
VálaszTörlésHurrá! Be kellett lépni hozzá a gmailbe, ugye? Ugye ez a trükk?
VálaszTörlésBeszámoló hamarosan jön, még ma megpróbálom - a sok vezetési gyakorlat mellett - beiktatni;)