2012. augusztus 20., hétfő

Még élünk...

csak nekiálltam melózni, ami értelemszerűen elviszi a nap egyik részét, a másikban meg próbálom feldolgozni a látottakat-hallottakat-érzetteket, J pedig annyi álláshirdetést vizsgál meg naponta közelről, hogy billentyűzetitisze lett (nem is, csak az egere mondta be az unalmast, a touchpadje pedig önmagában kritikán aluli)... Tény, hogy már egy jó ideje nem írtunk semmiről, úgyhogy most következik egy rövid helyzetjelentés.

Biztosan örömmel halljátok, hogy közel öt nap vezetés során senkiben sem tettem még kárt:) Ugyan a kocsi kerekei néha találkoznak az útpadkával némelyik elkerülő-manőverem közepette, de még nem történt semmi botrányosan veszélyes.

A munka nem egészen az, mint amire előzetesen számítottam, ráadásul mint kiderült, egyelőre minimálbérért foglalkoztatnak benne, ami önmagában nem baj, bár még nem tudom, hogy a benzinköltségemmel együtt hogyan fogok kijönni. Ehhez még menni kell meg tankolni meg fizetést kapni meg számolni. (Esténként J számológéppel, a papírjaimmal meg tollal kezemben szokott látni, amint bőszen oszlopokat gyártok - amolyan házi könyvelést készítek - sóhajtozom, és gyakran újrarendezem az oszlopokat, amikor kiderül, valamit rossz helyre írtam.)

Az egyik lakótársunk elköltözik, a helyére szeptember közepén visszatér főbérlő leányunk vőlegényestül, úgyhogy onnantól októberig öten leszünk a közös helyiségekre. Meg utána is valószínűleg, amennyiben nem költözünk el máshova... Van min gondolkodni, ugyanis a főbérlő azt mondta, jöhetnek az állatok onnantól, hogy ők visszaköltöztek, de nem tudom, hogy ez mennyire lenne jó ötlet. Öten zsúfoltan leszünk így is egyrészt, másrészt pedig még szerintem nem élt együtt állatokkal, szóval a nagy macska- és kutyaszeretete nem biztos, hogy sokáig tart, ha találkozik a mi SzörnyetegLajos Rozika/Joe és SzofjaSzemjonova kombinációnkkal. Aztán ha betelik a pohár, nem tudom milyen sebességgel repülnénk az ingatlanból, immár állatostul... Mondjuk lehet csak túlparázom a dolgot. Azért még gondolkodunk rajta.


2 megjegyzés:

  1. de jó! hírek! a benzint neked kell kigazdálkodni? ez meglepő egy ilyen melónál. milyen fejek az öregjeid? van idő (meg partner közöttük) a meló jobbik felére, kicsit dumcsizni velük?
    Dzsénónak gyógyulást a billentyűitisből és állhatatosságot a folytkövhöz!

    VálaszTörlés
  2. A benzinhez kapok kiegészítést, de az bőven nem fedi az összes költségemet. Az öregek egy része jófej, akad köztük partner is, de a többség Alzheimeres-demens, akad súlyos depressziós OCD-s is:) Néha van idő beszélgetni is, bár függ attól, melyik napszakban megyek.

    Na és a könyvek? Írtam emilt, de nem jött még válasz...

    VálaszTörlés