Most nem Einsteinről lesz szó, mert ezt a bejegyzést én írom, aki világéletében antitalentum voltam a fizikához.
Sokkal inkább arról írnék, hogy mennyire gyorsan, közben pedig lassan tud telni az idő, ha az ember vár valamire. Holnapután lesz egy hónapja, hogy kiérkeztünk Angliába, de olyan, mintha már évek óta kint lennénk. Olyan itt, mint otthon szeptember végén - lehet ettől is érezzük hosszabbnak a kint tartózkodásunk időtartamát.
Rengeteg mindent elintéztünk és megszerveztünk meg elrendeztünk eddig, mégis olyan, mintha még semmi sem lenne kész - idegölő a várakozás a munkára. Mert végülis ezért jöttünk, hogy dolgozhassunk.
Az álláshirdetések böngészése végtelen szélmalomharcnak érződik - egyiket olvasod a másik után, szelektálsz, a jobbakra jelentkezel, majd' megőrülsz a várakozástól, hogy jelezzenek már vissza valahonnan...
Közben meg kint ismét szakadatlanul esik. Na jó, túlzok, ma legalább 4 órán át nem esett (éjféltől számítom a mai napot és 18:37-et mutat az órám).
Kicsit el vagyunk tájolódva azt hiszem. Mármint az idővel kapcsolatban - összevetve az eddig elvégzetteket és elérteket nagyon jól állunk, lehet egy kicsit lazábban kéne felfognunk a kintlétet és kevesebbet izgulni a munkán. Eljön annak az ideje is hamarosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése