2012. július 24., kedd

Lángosh

Szombaton csinálta Z a lángossütős barbecue-t, ami azért valljuk be, elég morbidan hangzik. A potenciális vendégek számát tekintetbe véve a fiúk megállapították, hogy 2 kg liszt kell a partihoz (10 fő körül várták a népet). Élesztőt nem lehet venni még a nagyTESCO-ban sem, úgyhogy Z megkérdezte hátul a pékeket, mégis hogyan juthatna hozzá némi anyaghoz. Erre a srác hátrament, majd fél perc múlva vagy 25 deka élesztővel megjelent, Z kezébe nyomta és közölte, hogy ez ingyér van, ajándék.

Az összes többi hozzávaló beszerzése után Z lakásán konstatáltuk, hogy a lengyel boltban tejföl helyett véletlenül tejszínt vett, ami annyira nem optimális lángoshoz. De sebaj, majd megoldjuk. Persze Z és én voltunk a lángostészta felelősei, J, akinek már van ebben némi tapasztalata Fishpondsban várta a főbérlőnket és szerelési (hőszigetelési) munkákat végző jómunkásembereket (akik kiérkezésük után megállapították, ez már le van szigetelve és egyébként is, nincs itt mit csinálniuk). Végül én lettem a tésztagyúró-összeállító (került bele tejszín, tejföl, meg creme fraiche is, az kicsit a kettő között van), kicsit izgultam az alternatív megoldások, illetve a tapasztalatlanságom miatt, de egész szépen megkelt a tészta. Mondjuk ehhez hermetikusan lezártuk a konyhát és begyújtottuk a sütőt a legmagasabb fokozatra, de végül tényleg sikerült.

A probléma abból adódott, hogy a megálmodott vendéglétszámnak csupán a fele jelent meg, úgyhogy körülbelül a tészta harmadának kisütése után megállapítottuk, hogy mindannyian állatira jól vagyunk lakva. De mi legyen a többi tésztával? Végső elkeseredésünkben mindet kisütöttük... Ott ültünk a ház előtti közösségi kertben egy nagy halom lángossal, amikor arra jött egy angol bácsi, akit Z látásból ismer (szinte szomszédok), úgyhogy gyorsan meg is kínálta. Illendőségből benyomott egy felet az úriember, közben beszélgetett kicsit velünk, próbálta kitalálni, milyen nemzetiségűek lehetünk. Magától nem jött rá.

Este szétosztottuk hármónk (Z, J, V) a maradékot, szerintem Z-nek maradt a legtöbb, mégiscsak ő volt a házigazda... Nekünk másnap reggelire (meg még ebédre is) nagyon jól jött, egész kellemesen puha maradt még addigra is.

3 megjegyzés:

  1. Creme fraiche lángosba, tejszínnel, nemsemmi:) Ezzel megalapoztatok asszem egy új, 5000 kalóriás diétát. (Norbi downdate.)

    Amúgy nem értem, miért reklamálsz, hogy nem vittetek kenyérsütőt, úgysem lehet élesztőt kapni, a pékektől meg nem illik kétnaponta kunyerálni:)

    Amit nem értek: a Marmite-ot meg imádják, és az csupa élesztő.

    Most gyorsan kerestem Nektek terméket, íme: http://www.mysupermarket.co.uk/#/tesco-price-comparison/home_baking/tesco_fast_action_dried_yeast_56g.html

    VálaszTörlés
  2. Körbe lehet járni az összes boltot, ahol sütnek helyben pékárut: mindenhol elő kell adni a "nagyon sütnék, de nincs mivel" számot, és hónapokig ingyen lehet élesztőd;)

    A linket köszönjük:)

    VálaszTörlés
  3. es szarazat mindenhol lehet kapni, en azzal sutottem kenyeret egy parszor, sokkal jobbak, mint az otthoniak

    VálaszTörlés